Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar népmese napja

Kedves Szülők, Gyerekek!

A Magyar Népmese Napja alkalmából jövő héten kedden  és szerdán délelőtt az alsó tagozatosokkal rendhagyó órákat tartunk. 2-án az első két órában elutazunk Meseországba. A mesék szereplőivel, helyszíneivel ismerkedünk. Mesét mondunk a kisebbeknek, jeleneteket nézünk meg az osztályok előadásában, majd meseszereplő jelmezek bemutatásával zárjuk a keddi programot. Utána folytatódik a tanítás.                                

Szerdán csapatokra osztjuk a gyerekeket és játékos vetélkedőt rendezünk ugyancsak az első két órában.

Előzetes feladatként, kérek minden szülőt, nagyszülőt, testvért, hogy olvassanak el és válasszanak ki közösen otthon egy mesét, amit a gyerekek majd bemutatnak társaik előtt. Ez lesz a belépő a meseországi utazáshoz. Az ügyesebbek írhatnak meséket is, amit szépen megtervezett könyvborítóval láthatnak el. Akinek kedve van beöltözhet kedvenc meseszereplője jelmezébe /királylány, boszorka, Piroska, szegénylegény, stb./. Plakátokat is készíthettek Benedek Elekről, más népek meséiről, kedvenc meséitekről.

Rajz órán meséről fognak rajzolni. Technika órán meselapot gyártanak.

 

Jó felkészülést kívánok!

                                                                                                           Zsuzsa néni

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.